Ismerd meg a BioeGO csapatát!

Helyi tudományos intézményekkel, mint a SZTE TTIK Mikrobiológiai Tanszék és a Bay Bio Intézet, szorosan együttműködve mezőgazdasági kutatás-fejlesztéssel foglalkozunk. Szakterületünk a személyre szabott talajélettel kapcsolatos szaktanácsadás és talajélet aktivizálás.

Azért dolgozunk, hogy a termőtalajok állapotát javítsuk, termőképességét növeljük, ezáltal segítsük a gazdákat a sikeresebb gazdálkodásban és az egészségesebb növények termesztésében.

Mindezt kizárólag biológiai úton, megteremtve annak a feltételeit, hogy kevesebb vegyszer és műtrágya használattal költséghatékonyabb módon tudjunk gazdálkodni.

Termékeink a Biokontroll Hungária tanúsítványával rendelkeznek. A szervezet elsődleges célja az ökogazdálkodás és-termékfeldolgozás elterjesztése, valamint az ökotermékek fogyasztásának népszerűsítése.

Bioego - rólunk

Büszkék vagyunk rá, hogy 2014 óta magunkénak tudhatjuk a nívós Innovációs díjat, mely a Dél-alföldi Régióban létrejött legjelentősebb szellemi alkotás, illetve azon alapuló termék, eljárás vagy szolgáltatás elismerése.

biokontroll logo
daid logo
Bioego Ginop pályázat 2

Gazdaságodra szabott, talajélettel kapcsolatos tanácsokért és talajélet aktiválásért keress minket bátran.

Nekünk elhiheted, a Te talajod is kincset ér!

KAPCSOLAT